Délelőtt tízkor még csak néhány álmos szemű turista lézeng a szentendrei Marcipán Múzeumban, ám két ásítás között mindenki pillantása megakad Kimmelné Izsák Tünde szorgos ujjain. Kezei között csodák formálódnak, egy színes marcipánvilág csodái. A környék legszerencsésebb emberének érzi magát, amiért munkaidejét is egy mesében éli...

A szakma legnagyobbjától tanult

A kíváncsi tekintetek már régen nem zavarják Tündét. Gyúrja a mandulaillatú, finom anyagot, ami a múzeum minden kiállított darabjának az alapja. Ismerős mesehősök, élethű állatkák, hercegnők és királyok, popsztárok és hangulatos csendéletek sorakoznak mellette. Szabad szemmel alig látható, miféle apró mintákat fest épp a Szent Korona marcipánmására, én bizony, türelmemet vesztve már rég feladtam volna az aprólékos pepecselést igénylő műveletet. Tünde azonban másként érzi: ő már akkor ezt szerette volna csinálni, amikor még nem is tudta, hogy létezik ilyen hivatás. „Pályaválasztás előtt nem tudtam eldönteni, hogy porcelánfestőnek vagy cukrásznak jelentkezzem - meséli. - Aztán a sors megoldotta helyettem, mert nem vettek fel egyik helyre sem tanoncnak, mondván, túltelített a szakma. Csaknem megszakadt a szívem, de kompromisszumot kötöttem, elmentem egy festőiskolába, később pedig évekig küzdöttem, hogy megszerezzem a cukrász végzettséget."
Hogy Tünde nem mindennapi módon bánik a marcipánokkal és a különböző ételfestékekkel, arra a világszerte ismert - mára sajnos elhunyt - szakmai kiválóság, Szabó Károly figyelt fel. Tünde tőle tanult meg munkahelyén, a Szabó-Szamos cukrászatban mindent, ami tudható. Persze ahhoz, hogy fődíjat nyerjen a Gasztronómiai Világolimpián, hihetetlen kreativitása is hozzájárult.

Folytatás a Meglepetésben!